Beindult a Malév közvetlen pekingi járata, ezért kitaláltam, hogy gyorsan menjünk ki, mert később tele lesz a gép. Így is tettünk, a második járattal kimentünk egy hétre. Valakitől megkaptam egy olcsó szálloda faxszámát, ahonnan visszaigazolták a szobát meg a reptéri transzfert is, úgyhogy életünkben először úri módra utaztunk, igazából, bőrönddel (sőt az egy benne volt még egyben, mert oda ugye mindenki csencselni jár, nehogy már mi meg nem). Szóval az ember hajnalban várt a reptéren, kezében az A4-es papíron a nevemmel, és bevitt a szállodába. Kiderült, hogy ő a szállodában az egyszemélyes utazási iroda és az egyetlen ember, aki beszél angolul. Ő intézi a külföldi foglalásokat és van egy kis asztala a recepciónál, ahol esténként üldögél, és segít programot szervezni, illetve ő is vállal mindenfélét. Adott egy fénymásolt térképrészletet a szálloda környékéről, amin kínaiul is be volt jelölve a szálloda, ezt mutogattuk a taxisoknak, mert senki nem beszélt egy árva szót sem angolul, kivéve egy pár fiatal lányt, akik viszont látva, hogy külföldiek vagyunk, direkt beszélgetni akartak, hogy gyakorolhassanak. Kiderült, hogy két nap múlva ráér és elvisz minket a Falhoz, de nem Badalingba, mert ott van a tömeg hanem egy másik helyre. Ezt rögtön le is fixáltuk, és ki is fizettük előre, kevesebbe került, mintha befizetnénk egy kiscsoportos utazási irodás falnézést a közelebbi helyen
Lepakoltuk a cuccunkat és rögtön nekiindultunk a városnak. Elgyalogoltunk a viszonylag közeli Mennyek Templomáig.
Egy csomót néztük a kis puha labdával művészi szinten lábtengózókat. Azt hiszem ennek a játéknak van valami neve, de már nem emlékszem. Kora délutánra olyan fáradtak lettünk, hogy a parkban a padon bóbiskoltunk egy kicsit, aztán kerestünk egy áruházat és vettünk két papucsot, hogy ne kelljen mezítláb beállni a kádba. Utána a szálloda felé menet beültünk valahová vacsorázni. Ezek a kajálások elég érdekesen zajlottak, ugyanis sehol sem volt semmilyen étlap a kínain kívül, viszont szinte mindenhol baromi kedvesek voltak a pincérek is és a többi vendég is. Sehol sem vették rossznéven, ha megnéztük, hogy a többi asztalnál mit esznek és úgy választottunk a szimpatikusnak tűnő kajákból.
Amikor már nagyon elegünk volt akkor meg egy Ausztrál gyorsétterembe mentünk, ahol ilyen pitaszerű cuccba csavart dolgokat lehetett enni. A kávé hiányzott a legjobban, így végül is kétszer beültünk valami elegáns nagy szállodába kávézni vagyonért.
Az első reggel elég sokkoló volt a szállodában, mert valami iszonyatos üvöltözésre és zenére ébredtünk. Kiderült, hogy közvetlen a szálloda mellett van egy nagy iskola, és reggel az összes gyerek kint tornázott az udvaron, és gondolom a tornatanár (vagy a párttitkár) a hangosbemondóból szóló borzalmas mozgalmi dal szerű iszonyathoz még ilyen elektromos szócsővel üvöltött.
Ez mondjuk egy dologra volt jó, hogy segített az átállásban, mert nem lehetett lustálkodni, 8-kor már talpon voltunk.
A szállótól nem messze az egész utca délelőtt piaccá alakult, ahol mindenféle finom kifőzött töltött tésztákat lehetett
kapni. Én ezeket ettem volna legszívesebben este is, de ilyenek csak reggelire voltak.
Gyakorlatilag az egész várost bejártuk, mert az egy hét egy kicsit sok volt, de arra viszont kevés, hogy messzebbre elmenjünk. Nem emlékszem már, hogy pontosan mikor, de voltunk a Téli Palotában ami lenyűgöző volt, aztán a
Tienammen téren beálltunk a Mao mauzóleumhoz a sorba. Hihetetlen volt az egész ahogy araszolgatott a tömeg, egy csomóan vettek virágot amit bent leraktak. Amikor már túl sok gyűlt össze, rárakták egy pár állványra és kitolták, a sorban állók meg megvették megint. Szerintem egy csokor virágot legalább tízszer eladtak. Az öregebb emberek nagy része még mindig olyan szürke egyen zubbonyt hordott és sírva hajlongott bent Mao előtt.
A Nyári Palotánál sajnos elég nagy volt a köd, alig lehetett látni valamit. A botanikus kert az nem volt valami nagy szám.
Az egész héten a legjobb a kirándulás volt a falhoz. Simatai-hoz vitt ki ez a pasi, ami kb. 120km-re ÉK-re van Pekingtől, tehát még egy kis vidéket is láttunk. Pl. az utolsó faluban a parkoló előtt csak úgy simán az útra volt kiszórva valamilyen gabona és az arra járó autók csépelték ki. A pasi eljött velünk és megvette nekünk a jegyet, aztán lefeküdt a kocsiban a hátsó ülésre aludni. Először egy ülőlifttel mentünk föl egy elég magas hegyre egészen a fal alá és utána a falon jöttünk le körbe egy völgybe, ahonnan vissza lehetett jönni a parkolóba. Lenyűgöző volt! A fal többi látogatható részéről csak képeket láttunk, de azok alapján egyértelmű, hogy ide kell jönni.
Egyik este elkapott minket emberünk a hallban, hogy másnap délután egy angol nőt kivisz valami kolostorhoz, és ha van kedvünk hozzá mi is mehetünk. Hát persze hogy volt. Az a baj, hogy nem emlékszem, de ahogy most megpróbáltam utánanézni, valószínű, hogy az Azúr felhők templománál voltunk. Gyönyörű volt az is.
Vásárolni persze nem vásároltunk szinte semmit, csak a szokásos apróságokat ajándéknak, meg két szobrocskát. Be kell hogy lássuk a csencselés nem a mi világunk.
Hazafelé szerencsére gond nélkül fölfértünk. Még a második nap a Téli Palotánál találkoztunk a crew-val, a kapitányt pont ismertem, hazafelé odajött hozzánk és a Cimbót behívta a pilótafülkébe. Egész Mongólia fölött bent volt és mutogatta nekik, hogy merre jártak a 83-as expedíción.